Egy 7–9 éves gyermek olyan házi feladatot kap, amelyet nem ért. Rögtön szólhat a szülőnek, találomra kipróbálhat néhány megoldást, vagy előbb megállhat, és átgondolhatja, pontosan mi okoz nehézséget. Ilyenkor nemcsak matematikát vagy olvasást tanul, hanem azt is, hogyan döntse el, hogy folytassa-e önállóan, változtasson a módszerén, vagy kérjen segítséget.
A felnőtt gyakran szeretne minél előbb közbelépni, hogy a gyermek ne küszködjön. Az sem célravezető azonban, ha mindenáron teljes önállóságot várunk el tőle. Hasznosabb, ha megtanítunk neki egy egyszerű módszert, amellyel fel tudja mérni a helyzetet. Nem az a cél, hogy mindent segítség nélkül oldjon meg, hanem hogy fokozatosan felismerje, mit próbálhat még meg egyedül, és mikor ésszerű következő lépés segítséget kérni.
Az önállóság nem azt jelenti, hogy egyedül kell megküzdeni a problémával
Problémamegoldás közben gyakran összekeverünk két dolgot. Az egyik az önállóság: a gyermek képes megtenni az első saját lépését. A másik az, amikor támogatás nélkül, magára hagyva próbálkozik. A gyermek akkor is lehet önálló, ha rövid gondolkodás után úgy dönt, tanácsot kér.
Az a fontos, mi történik a segítségkérés előtt. Ha a gyermek minden bizonytalanságnál azonnal a kész megoldásra vár, kevés alkalma nyílik kipróbálni a saját ötleteit. Ha viszont megtanulja először elolvasni a feladatot, megfogalmazni, mi nem világos, és kipróbálni egy-két lehetőséget, a segítségkérés is a megfontolt problémamegoldás részévé válik.
Egyszerű döntési keret a gyermeknek
Az alsó tagozatos gyerekeknek nincs szükségük bonyolult módszertanra. Inkább egy rövid, ismételhető lépéssor segít nekik, amelyet feladatoknál, játék közben és a mindennapi helyzetekben is alkalmazhatnak. Négy lépésből állhat:
- Tisztázd, mi a feladat: olvasd el az utasítást, vagy kérd meg valakit, hogy mondja el, mit kell csinálni.
- Próbálj ki egy ésszerű lépést: kezdd azzal, amit értesz, vagy bontsd a feladatot kisebb részekre.
- Nézd meg, haladsz-e: ha új ötletre vagy részleges eredményre jutottál, folytasd.
- Ha nem jutsz előre, mondd el, mi a gond, és kérj segítséget: meséld el, mit próbáltál már, és mi az, amit továbbra sem értesz.
Ez a keret segít megkülönböztetni a kezdeti bizonytalanságot attól a helyzettől, amikor a gyermeknek valóban támogatásra van szüksége. A „nem tudom” ugyanis többféle dolgot jelenthet. Előfordulhat, hogy a gyermek még el sem kezdte a feladatot; máskor több lehetőséget is kipróbált, de olyan információ hiányzik, amelyet egyedül nem tud megszerezni.
Honnan látható, hogy érdemes még próbálkoznia?
Nem kell pontosan mérni, mennyi idő telt el. Fontosabb azt figyelni, tesz-e a gyermek értelmes lépéseket. Érdemes még egy kicsit próbálkoznia, ha:
- saját szavaival el tudja mondani a feladatot, és inkább a megoldás menete, nem pedig a feladat értelmezése okoz gondot;
- legalább egy kipróbálható lehetőséget meg tud nevezni;
- hiba után képes a módszer valamelyik elemén változtatni, ahelyett hogy ugyanazt ismételné;
- rendelkezésére áll a feladat megoldásához szükséges információ;
- még képes gondolkodni, és a frusztráció nem veszi át teljesen az irányítást.
A gyakorlatban ez egészen egyszerűen is kinézhet. A gyermek nem tud megoldani egy szöveges feladatot. A felnőtt ahelyett, hogy rögtön elmagyarázná a megoldást, megkérdezheti: „Mit tudsz már a feladatból?” Ha a gyermek ki tudja választani az adatokat, és meg tudja mondani, mit kell kiszámítani, érdemes hagyni, hogy megpróbálja a következő lépést.
Mikor jó döntés segítséget kérni, és nem kerülőút?
Akkor érdemes segítséget adni, ha a további próbálkozás nem vezet új felismeréshez. A gyermek például azért akadhat el, mert nem érti a feladatban szereplő fogalmat, hiányzik az előzetes tudása, vagy újra és újra ugyanazt a hibát követi el anélkül, hogy tudná, min kellene változtatnia.
| Helyzet | Megfelelő következő lépés |
|---|---|
| A gyermek még nem próbált ki semmilyen megoldási módot | Segítsen neki megtalálni az első apró lépést, ne adja meg a kész választ |
| Több lehetőséget is kipróbál, és fokozatosan közelebb jut a megoldáshoz | Hagyja tovább próbálkozni, és csak röviden kérdezzen rá a haladásra |
| Nem érti a feladatot vagy valamelyik fogalmat | Magyarázza el a hiányzó információt, majd adja vissza neki a feladatot |
| Újra és újra ugyanazt a sikertelen módszert alkalmazza | Mutasson rá, hol érdemes változtatnia a stratégián |
| Nagyon zaklatott, és már nem tud gondolkodni | Előbb csökkentse a nyomást, majd nyugodtabb helyzetben térjenek vissza a feladathoz |
Segítsen úgy, hogy ne vegye át a megoldást
Nem önmagában az számít, hogy a szülő vagy a tanár segít-e, hanem az, hogyan teszi ezt. Ha a felnőtt azonnal megmutatja a teljes megoldás menetét, a gyermek ugyan befejezi a feladatot, de a döntést a felnőtt hozza meg helyette. Hasznosabb olyan mértékű támogatást adni, amely egyetlen lépéssel viszi előrébb.
A „Csináld így” helyett ilyen kérdésekkel segíthet:
- Mit értesz a feladatból?
- Mit próbáltál már?
- Melyik része a legegyszerűbb?
- Min változtathatnál az első próbálkozáshoz képest?
- Milyen kis segítségre lenne szükséged ahhoz, hogy egyedül folytathasd?
Ezek a kérdések nem minden helyzetben működnek. Ha a gyermek fáradt, siet, vagy nagyon dühös, öt kérdés egymás után még nehezebbé teheti a helyzetet. Ilyenkor érdemes egyszerűbben fogalmazni, és egy rövid szünet után visszatérni a problémához.
Segítséget kérni is tanulható készség
A gyerekek gyakran azt tanulják meg, hogy vagy azonnal segítséget kell kérniük, vagy az önállóságukat bizonygatva egyedül kell boldogulniuk. Sokkal hasznosabb azt gyakorolni, hogyan kérjenek jól segítséget. Ehhez három dolgot kell elmondaniuk: mi a feladat, mit próbáltak már, és pontosan hol akadtak el.
A „Nem tudom megcsinálni” helyett például idővel mondhatják ezt: „Tudom, hogy azt kell kiszámolnom, mennyi maradt. Megpróbáltam kivonni ezt a két számot, de nem tudom, melyiket kell előbb leírnom.” Így a felnőtt látja, hogy a gyermek gondolkodott, és célzottabban tud segíteni.
A döntéshozatalt a házi feladaton kívül is lehet gyakorolni
Az iskolai feladatok nem az egyetlen alkalmat kínálják a gyakorlásra. Hasonló döntési helyzet adódik építőjáték közben, egy elveszett tárgy keresésekor, a táska összekészítésekor, egy baráttal kialakult konfliktusban vagy egy szabályokkal játszott játék során. A hétköznapi helyzetek előnye, hogy a hibának általában nincs nagy következménye, és a gyermek többféle lehetőséget is kipróbálhat.
A felnőtt időnként szándékosan rábízhatja a gyermekre a következő lépés kiválasztását. Ha például egy elveszett tollat keresnek, megkérdezheti: „Hol lenne a legértelmesebb elkezdeni a keresést?” Ha a gyermek egyszerre három helyet is mond, a következő kérdés lehet: „Melyiket nézzük meg először, és miért?”
Így a döntéshozatal elvont képesség helyett konkrét szokássá válik: megállni, végiggondolni a lehetőségeket, kiválasztani az első lépést, majd az eredmény alapján folytatni.
Gyakori felnőtt hibák az önállóság támogatásakor
A jó szándékú segítség is gyengítheti a gyermek önálló döntését, ha mindig ugyanúgy történik. A leggyakoribb nehézségek a következő helyzetekben jelentkeznek:
- Túl gyors megmentés: a felnőtt közbelép, mielőtt a gyermeknek ideje lenne megérteni a problémát.
- Túl sok tanács egyszerre: egyetlen kapaszkodó helyett a gyermek kész útmutatót kap.
- Az önállóság mindenáron való elvárása: a gyermek azt tanulja meg, hogy segítséget kérni kudarc.
- Csak a helyes eredmény értékelése: háttérbe szorul, hogy a gyermek próbálkozott-e, változtatott-e a módszerén, és el tudja-e magyarázni a döntését.
- Döntéshozatal időnyomás alatt: a felnőtt akkor vár önállóságot, amikor mindenki késésben van, és nincs idő a módszer gyakorlására.
Az utolsó szempont különösen fontos. Nem minden helyzet alkalmas a gyakorlásra. Ha gyorsan el kell indulni otthonról, teljesen ésszerű, ha a felnőtt többet segít. Az önálló döntéshozatalt olyan helyzetben könnyebb megtanulni, amikor van idő próbálkozni és hibázni.
Hogyan vegye észre a fejlődést tesztelés nélkül?
A fejlődés nem feltétlenül abban mutatkozik meg, hogy a gyermek hirtelen mindent egyedül old meg. Érdemesebb az apró változásokat figyelni a gondolkodásában. Például ritkábban akad-e meg az első „nem tudom”-nál, több lehetőséget tud-e javasolni, vagy pontosabban fogalmazza-e meg a kérdését.
Különösen az alábbi jeleket érdemes megfigyelni:
- a gyermek segítségkérés előtt elolvassa az utasítást, vagy saját szavaival megismétli;
- egy nagyobb problémát kisebb részekre tud bontani;
- sikertelen próbálkozás után változtat a módszerén ahelyett, hogy rögtön feladná;
- úgy kér tanácsot, hogy nem várja el: valaki oldja meg helyette a feladatot;
- a probléma megoldása után el tudja mondani, mi segített neki.
Ez a megfigyelés hasznosabb annál, mint ha egyszerűen „önálló” vagy „nem önálló” címkével illetnénk a gyermeket. A viselkedése a feladat nehézségétől, a fáradtságtól, a tapasztalataitól és a környezetétől is függ.
Gyakorlati terv a következő hétre
Az önálló döntéshozatal támogatásához nem kell nagy rendszert bevezetni otthon vagy az iskolában. Elég naponta kiválasztani egy hétköznapi helyzetet, és ugyanazt a rövid lépéssort követni.
- Kérje meg a gyermeket, hogy először mondja el, mi a probléma.
- Kérdezze meg, mit tud már, vagy mit próbált eddig.
- Segítsen kiválasztani egyetlen következő lépést.
- Ha elakad, csak annyi segítséget adjon, amennyi lehetővé teszi, hogy folytassa.
- A megoldás után röviden beszéljék meg, mi működött, és mit próbálna másképp legközelebb.
Nem ellentmondás, ha a gyermek bizonyos feladatoknál hamar segítséget kér, másoknál pedig hosszabban próbálkozik. A cél az, hogy fokozatosan megtanulja felmérni a helyzetet. Ez a készség kapcsolja össze a problémamegoldást és a döntéshozatalt: a gyermek nemcsak a választ tanulja meg megtalálni, hanem azt is, hogyan válassza ki a hozzá vezető megfelelő utat.
