Egy közös feladatnál az egyik gyerek magától kezdi irányítani a beszélgetést, a másik rendszerezi az eszközöket, a harmadik pedig inkább kivárja, mit mondanak a többiek. Ha mindig ugyanígy oszlanak meg a szerepek, könnyen kialakulhat az a kép, hogy a „vezető” dönt, a többieknek pedig csak követniük kell. Hasznosabb megmutatni, hogy egy jó csapatnak különböző szerepekre van szüksége, és ezek a helyzettől függően változhatnak.
A 10–12 éves gyerekek már képesek figyelembe venni nemcsak a saját feladatukat, hanem azt is, mire van szüksége a csoportnak. Az egyik feladatnál gyors döntésre lehet szükség, a másiknál az ötletek meghallgatására, egy harmadiknál a fáradó csapat bátorítására, a negyediknél pedig arra, hogy valaki megbízhatóan elvégezze a rá bízott részt. A cél tehát nem az, hogy minden gyerekből „vezetőt” neveljünk, hanem hogy megtanulja felismerni, mivel tud éppen a legtöbbet segíteni a csapatnak.
A csapaton belüli szerep nem bélyeg
Attól, hogy egy gyerek egyszer jól szervezte meg a csoport munkáját, még nem kell minden következő feladatnál neki lennie a szervezőnek. Ugyanígy egy visszahúzódóbb gyereknek sem kell örökre megfigyelőként maradnia.
A szerepeket érdemes úgy tekinteni, mint a hozzájárulás átmeneti formáit. Néha olyan emberre van szükség, aki kijelöli az irányt. Máskor arra, aki összekapcsolja az eltérő véleményeket, észreveszi a háttérbe szoruló csapattagot, vagy végigviszi a már megkezdett munkát.
Először azt tisztázzák, mire van szüksége a csapatnak
A feladatok elosztása előtt érdemes feltenni egy rövid kérdést: „Mi most a legnagyobb kihívás a csapatunk számára?” Sokféle válasz lehetséges. A csoport talán nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, túl sok ötlet merült fel, kifut az időből, valaki nem kapcsolódik be, vagy vita alakult ki.
Csak ezután érdemes eldönteni, ki mit vállaljon. Így a gyerekek azt is megtanulják, hogy a szerepek kiosztását ne csak az határozza meg, ki mennyire népszerű vagy hangos.
| Helyzet a csapatban | Hasznos hozzájárulás |
|---|---|
| A csoport nem tudja, hol kezdje | Javasolni egy első lépést, és segíteni a terv kialakításában |
| Mindenki más ötletet próbál érvényesíteni | Teret adni az érveknek, és megkeresni a közös pontokat |
| Kevés az idő | Felállítani a fontossági sorrendet, és konkrét feladatokat kiosztani |
| Valaki a háttérbe szorul | Kérdéssel vagy hozzá illő feladattal bevonni |
| Csökken a csapat lendülete | Kideríteni az okát, majd szünetet, tempóváltást vagy bátorítást javasolni |
A feladatokat a képességekhez és a terheléshez igazítsák
Az az egyszerű szabály, hogy „az csinálja, aki a legjobb benne”, rövid távon működhet, de ha rendszeresen így osztják el a munkát, annak hátránya lehet. A legügyesebb csapattagra egyre több feladat hárulhat, a többieknek pedig kevesebb lehetőségük marad arra, hogy kipróbálják magukat.
Ezért két szempontot is vegyenek figyelembe: kinek vannak meg a feladathoz szükséges képességei, és arányos-e a terhelés elosztása. Ha például az egyik csapattag jól bír egy fizikailag megterhelőbb részt, a többiek más felelősséget vállalhatnak. Ha valaki jól prezentál, attól még nem kell minden projektben neki beszélnie a csoport nevében.
A következő kérdések segíthetnek:
- Kinek van tapasztalata ebben a feladatban?
- Kinek lenne hasznos gyakorolnia?
- Kinek van már most is sok dolga?
- Felosztható a nehéz feladat, vagy felváltva is végezhető?
Így a csapat ki tudja használni a tagok erősségeit anélkül, hogy ezekből állandó kötelezettség lenne.
Időnként az vezessen, aki a legjobban átlátja a feladatot
Bizonyos helyzetekben gyorsabb döntésekre van szükség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig ugyanannak kell vezetnie. A feladat egy adott részének irányítását átveheti az, aki a legjobban átlátja a helyzetet, vagy akinek van benne tapasztalata.
Egy logikai feladatnál az a gyerek irányíthat, aki jól rendszerezi a lehetőségeket. Építés közben koordinálhat az, aki érti a szerkezetet. Egy bemutatónál pedig annak kerülhet a kezébe az irányítás, aki figyel az időre és az előadások sorrendjére.
A figyelmes meghallgatás is aktív csapatszerep
Egy gyerek úgy érezheti, hogy csak akkor járul hozzá a közös munkához, ha saját ötlettel áll elő. Pedig annak is nagy jelentősége lehet, aki segít a többieknek megfogalmazni a nézőpontjukat, és észreveszi, hol fedik egymást az ötletek.
Ez a szerep nem passzív hallgatást jelent. Az aktív figyelem például így mutatkozhat meg:
- két eltérő javaslat összefoglalása saját szavakkal,
- annak megkérdezése, miben értenek egyet a javaslatok,
- annak ellenőrzése, hogy mindenkinek volt-e alkalma elmondani a véleményét,
- annak felvetése, hogy a csapat melyik kérdést nem tisztázta még.
Így a gyerekek megtapasztalják, hogy a csapatra gyakorolt hatás nem csak a saját ötlet hangos képviseletéből fakadhat.
A támogató szerepe nem merül ki a bátorításban
Ha a csapat lendülete alábbhagy, gyakran az az első reakció, hogy mindenkit biztatni kezdenek. A gondot azonban nem mindig a motiváció hiánya okozza: lehet, hogy a csapattagok elfáradtak, nem világos a feladat, vagy úgy érzik, sosem érnek a végére.
A segítség ezért egy kérdéssel kezdődik: „Mi akadályoz most leginkább abban, hogy továbbhaladjunk?” A válasz alapján tarthatnak rövid szünetet, egyszerűsíthetik a feladatot, újraoszthatják a munkát, vagy tisztázhatják a következő lépést.
A gyerek így megtanulja, hogy a csapat támogatása nem azt jelenti, hogy mindenkit lelkesnek kell éreznie. Hasznosabb felismerni a probléma okát, és arra reagálni.
Vita esetén nem kell automatikusan döntőbíróvá válni
Ha két csapattag összevitatkozik, a harmadik talán rögtön el akarja dönteni, kinek van igaza. Erre azonban nincs mindig szükség. Néha elég lehetőséget adni mindkét félnek, hogy röviden elmondja a saját nézőpontját, majd visszatérni ahhoz, amit a csapatnak meg kell oldania.
A következő négy lépés segíthet:
- Állítsák le a személyeskedést: tereljék vissza a beszélgetést a problémára.
- Hallgassák meg mindkét felet: anélkül, hogy rögtön győztest hirdetnének.
- Nevezzék meg a közös célt: mit kell még befejeznie a csapatnak?
- Válasszák ki a következő lépést: keressenek kompromisszumot, próbáljanak ki egy megoldást, vagy tartsanak rövid szünetet.
Ha a konfliktus túlmutat egy hétköznapi nézeteltérésen, tartósan fennáll, vagy megalázásba, illetve nyomásgyakorlásba fordul, indokolt felnőtt segítségét kérni.
A megfigyelő szerepe csak akkor hasznos, ha cselekvéshez vezet
Vannak gyerekek, akik természetükből adódóan inkább figyelik és értékelik a történéseket. Ez is értékes szerep lehet a csapatban. Akkor okozhat gondot, ha a megfigyelés a felelősség elkerülésének módjává válik.
A megfigyelő úgy járulhat hozzá a közös munkához, hogy észrevesz egy visszatérő problémát, figyeli az időt, ellenőrzi, hogy a csoport nem hagyott-e ki valamit a feladatból, vagy jelzi, ha valaki nem kapcsolódik be.
A jó megfigyelés hasznos információhoz vagy cselekvéshez vezet. Ha a gyerek csak arra vár, hogy majd a többiek döntenek, az még nem teljes értékű csapatszerep.
Kudarc után a csapat működését vizsgálják, ne a hibást keressék
Egy elveszített játék vagy sikertelen projekt után könnyű azt keresni, ki hibázott. A tanuláshoz hasznosabb az egész folyamatot áttekinteni.
A csoport a következő négy kérdést teheti fel magának:
- Mi működött jól?
- Hol vesztettünk időt vagy információt?
- Arányosan osztottuk el a szerepeket?
- Melyik szerepen vagy felelősségen változtatnánk legközelebb?
Az ilyen közös áttekintés segít a gyerekeknek megérteni, hogy a kudarc nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki „rossz csapattag”. Lehet, hogy a feladatok elosztásával, a kommunikációval vagy az időzítéssel volt probléma.
A szerepek váltogatását egyetlen feladat során is gyakorolhatják
A gyakorláshoz nincs szükség bonyolult programra. Elég egy közös feladat, amelyben tudatosan cserélnek szerepet a gyerekek.
Egy torony építése vagy egy rejtvény megoldása során például három rövid szakaszra oszthatják a munkát. Minden szakaszban másik gyerek koordinál, másik figyeli az időt, egy harmadik pedig ügyel arra, hogy minden javaslat teret kapjon. Ezután cseréljenek szerepet.
A végén ne csak azt kérdezzék meg, ki volt a legjobb vezető. Hasznosabb kérdések lehetnek:
- Melyik szerepben volt a legkönnyebb dolgoznod?
- Melyik jelentett kihívást?
- Mikor volt szüksége a csapatnak határozottabb fellépésre, és mikor több figyelemre?
- Melyik szerepcsere javított az eredményen?
A felnőtt ne a gyerek személyisége alapján ossza ki a szerepeket
Ha a felnőtt újra és újra azt mondja, hogy „te jól kommunikálsz, ezért te fogsz előadni”, vagy „te nyugodt vagy, ezért te jegyzetelsz”, akaratlanul is megszilárdíthatja a szerepek állandó elosztását.
Jobb az aktuális feladatból kiindulni, és közben lehetőséget adni a kipróbálásra. Aki gyakran szervez, egyszer kaphatja a figyelmes meghallgató szerepét. A csendesebb gyerek pedig vezethet egy rövid részt, amelyet jól ismer.
Nem kell minden gyereknek minden szerepben egyformán jól teljesítenie. A cél a viselkedési lehetőségek bővítése, nem a gyerekek közötti természetes különbségek eltüntetése.
Egyszerű keret minden csapatfeladat előtt
Egy projekt, játék vagy közös problémamegoldás előtt használhatnak egy rövid, néhány perc alatt végigvehető keretet:
- Nevezzék meg a célt: mit szeretne elérni a csapat a feladat végére?
- Tisztázzák, mire lesz szükség: várhatóan melyik rész lesz a legnehezebb?
- Osszák ki az első szerepeket: a képességek, a terhelés és a kipróbálási kedv figyelembevételével.
- Állapodjanak meg egy ellenőrzési pontban: mikor nézik meg, hogy jól működik-e a felosztás?
- Szükség esetén változtassanak a szerepeken: úgy, hogy a változás ne büntetésnek vagy kudarcnak tűnjön.
- A végén értékeljék az együttműködést: mi segítette a csapatot, ne csak azt, ki teljesített a legjobban egyénileg.
Így a gyerekek fokozatosan megtanulják, hogy a csapatmunka nem verseny a vezetői pozícióért. Arról szól, hogy figyelembe vegyük a közös célt, az adott helyzethez igazítsuk a szerepünket, és tudjunk hol irányítani, hol figyelmesen meghallgatni, támogatni vagy megbízhatóan elvégezni a ránk eső részt.
