Egy fiatalabb kolléga azzal fordul Önhöz, hogy elfogadjon-e egy új állásajánlatot, kérje-e a csapatváltást, vagy szóljon-e a vezetőjének. Ismeri az ilyen helyzeteket, több tapasztalata van, és máris összeáll a fejében a válasz. A legegyszerűbbnek az tűnhet, ha megmondja, mit tegyen. A jó szándék azonban éppen itt válhat problémává: a mentorált ugyan kap egy megoldást, de közben nem fejlődik a saját döntéshozatali képessége.
A mentorálás nem azt jelenti, hogy soha nem adunk tanácsot. Inkább azt kell felismerni, mikor érdemes tapasztalatot megosztani, mikor kérdezni, és mikor kell tudatosan a másikra hagyni a döntést. Nem az a cél, hogy a mentorált pontosan úgy cselekedjen, ahogyan Ön, hanem hogy jobban átlássa a saját lehetőségeit.
Először tisztázza, mire van szüksége a másiknak
A „Te mit tennél a helyemben?” kérdés többféle igényt takarhat. Van, aki konkrét tanácsot szeretne, más a lehetőségeit akarja rendszerezni, megint más pedig csak megerősítést keres egy már meghozott döntéshez.
Mielőtt válaszolna, érdemes röviden pontosítani:
- A véleményemre vagy kíváncsi, vagy előbb a saját lehetőségeidet szeretnéd végiggondolni?
- Mi a legnehezebb ebben a döntésben?
- Mit mérlegeltél eddig, és milyen lehetőségek között választasz?
Ezekből kiderülhet, hogy a másik információt, tapasztalatot, visszajelzést vagy egyszerűen gondolkodási teret igényel.
Tegyen különbséget a tanács, a tapasztalatmegosztás és a kérdezés között
A mentornak több lehetősége van annál, mint hogy „tanácsot ad” vagy „nem ad tanácsot”. Ugyanarra a problémára is másképp reagálhat, attól függően, mire van szükség.
| Megközelítés | Mikor lehet hasznos? | Mire érdemes ügyelni? |
|---|---|---|
| Közvetlen tanács | Ha a mentoráltnak konkrét eljárásra vagy információra van szüksége | Ne váljon utasítássá |
| Tapasztalatmegosztás | Ha egy hasonló helyzet új szempontokat adhat | A saját története ne tűnjön az egyetlen helyes útmutatásnak |
| Kérdések | Ha a másiknak a saját indokait és lehetőségeit kell átgondolnia | Ne a saját válasza felé tereljék burkoltan |
| Kis léptékű kísérlet | Ha a döntés előtt biztonságosan kipróbálható valami | Legyen világos, mit szeretnének megtudni a próbával |
A jó mentor képes váltani ezek között a megközelítések között. Nem kell minden emberhez és helyzethez ugyanazt az egyetlen módszert alkalmaznia.
Tanácsadáskor válassza külön a tapasztalatot és az ajánlást
A tapasztalt ember könnyen megfeledkezik arról, mennyire függ a véleménye az adott környezettől, az érintettektől és az akkori körülményektől. Ami Önnek évekkel ezelőtt vagy egy másik csapatban bevált, ma nem feltétlenül hoz ugyanilyen eredményt.
Ezért érdemes világossá tenni, mi szól a saját tapasztalatáról, és mi az általános ajánlás. A „Tedd ezt” helyett például mondhatja: „Egy hasonló helyzetben én ezt választottam, mert akkor elsősorban a stabilitásra volt szükségem. Nálad viszont a fejlődési lehetőség lehet fontosabb.”
Így gyakorlati tapasztalatot ad át, de teret hagy annak is, hogy ugyanarra a problémára más ember számára más lehet a megfelelő válasz.
Kérdezzen úgy, hogy ne erőltesse rá a saját megoldását
Egy kérdés is lehet manipulatív, ha valójában már benne van az elvárt válasz. A „Nem gondolod, hogy bölcsebb lenne maradni?” nem igazán nyitott kérdés. A mentorált hamar megérzi, mit szeretne hallani tőle.
Hasznosabbak azok a kérdések, amelyek tágítják a gondolkodást:
- Mit szeretnél elérni ezzel a döntéssel?
- Mi történne, ha még egy évig a jelenlegi lehetőségnél maradnál?
- Milyen kockázatot tartasz elfogadhatónak, és milyet nem?
- Milyen információ hiányzik még a döntéshez?
- Mit tanácsolnál egy kollégádnak, ha ugyanebben a helyzetben lenne?
Ezek a kérdések nem veszik át a döntést. Segítenek jobb alapot teremteni ahhoz, hogy a mentorált maga dönthessen.
Ne a tanács követésével mérje a mentorálás sikerét
A mentor úgy érezheti, hogy a másik figyelmen kívül hagyta a tanácsát. A mentorált az ellenkezőjét teszi annak, amit javasolt, az eredmény pedig elvesztegetett időnek tűnhet. Ilyenkor derül ki, hogy a kapcsolat az önállóság fejlesztésére vagy az engedelmesség elvárására épül-e.
Ha a másik más utat választ, kérdezze meg:
- Mi billentette a mérleget e lehetőség javára?
- Milyen kockázatokkal számol?
- Mit fog figyelni annak megítéléséhez, hogy működik-e a döntés?
- Mit tesz, ha kiderül, hogy a feltételezése nem volt helyes?
Ez a beszélgetés többet fejleszthet, mint az „Én megmondtam”. Egy rossz döntés is lehet tanulási és önreflexiós alkalom, ha a következményei nem aránytalanul súlyosak, és az illető vállalhatja értük a felelősséget.
Nem minden hibát kell hagyni, hogy a másik maga tapasztaljon meg
Az önállóság támogatása nem jelenti azt, hogy a mentornak minden kockázat mellett hallgatnia kell. Ha olyan következményt lát, amelyről a mentorált valószínűleg nem tud, érdemes szóba hoznia. Az számít, hogyan teszi ezt.
A „Ne csináld, rosszul fog végződni” helyett próbálja így: „Van itt egy kockázat, amit talán még nem vettél észre. Ha ebbe az irányba indulsz, ez a probléma merülhet fel. Hogyan kezelnéd?”
Határozottabb figyelmeztetés különösen akkor indokolt, ha súlyos következményekről, szabályokról vagy olyan helyzetről van szó, amelyben a másiknak nincs meg a megalapozott döntéshez szükséges információja. Ilyenkor is külön kell választani a tényre vagy kockázatra való figyelmeztetést attól, hogy más döntsön a mentorált személyes prioritásairól.
Hagyjon teret olyan döntéseknek is, amelyeket Ön nem hozna meg
A mentornak és a mentoráltnak eltérhetnek az értékei, a családi körülményei, a pénzügyi tartalékai, a céljai és a bizonytalanságtűrése. Ezért az egyik ember számára az a jó döntés, ha stabil munkahelyen marad, a másik pedig ugyanazokat a kockázatokat mérlegelve új területre vált.
Mielőtt megítéli a döntést, tegye fel magának a kérdést: valóban ésszerűtlen ez a választás, vagy csak eltér attól, amit én előnyben részesítenék?
Ez a különbségtétel különösen fontos a pályaváltás, a vezetési stílus, a munkával kapcsolatos prioritások és a továbbképzés kérdésében. Ezekben a témákban gyakran nincs olyan egyetlen válasz, amely minden emberre érvényes.
Példa egy pályaváltásról szóló beszélgetésre
Képzeljük el, hogy egy kolléga azon gondolkodik, hogy elhagyja a jelenlegi munkahelyét egy kisebb cég kedvéért, ahol érdekesebb szerepet kapna, de kisebb biztonságban lenne. Ön az ő helyében valószínűleg maradna a jelenlegi munkahelyén.
A beszélgetés öt lépésből állhat:
- Először az okok feltárása: „Mi hiányzik a jelenlegi munkádból, és mit vársz a váltástól?”
- Ezután a lehetőségek áttekintése: „Azonnal el kell menned, vagy előbb kipróbálhatod az új irányt?”
- Majd a kockázatok mérlegelése: „Mit jelentene neked, ha fél év után kiderülne, hogy az új pozíció nem működik?”
- Csak ezután a saját tapasztalat megosztása: „Én annak idején a biztosabb lehetőséget választottam, mert más kötelezettségeim voltak. Elmondhatom, mit nyertem vele, és miről mondtam le.”
- A döntés továbbra is az övé: „A saját céljaid alapján melyik lehetőség illik hozzád most a legjobban?”
Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a mentor konkrét és hasznos legyen anélkül, hogy saját életútját automatikusan előírássá változtatná a másik számára.
Ha a mentorált egyáltalán nem tud dönteni, bontsa kisebb részekre a problémát
Előfordul, hogy a kérdések nem segítenek tisztábban látni, mert a döntés túl nagy vagy túl homályos. Ilyenkor a mentor azzal segíthet, ha kisebb lépésekre bontja a problémát.
Pályaváltás esetén például nem feltétlenül a felmondás az első döntés. Lehet, hogy előbb beszélget valakivel az új területről, elvállal egy rövid projektet, elvégez egy tanfolyamot, vagy utánanéz az új szerepkör konkrét követelményeinek. Így a mentorált nem pusztán még egy véleményt kap, hanem új információkat szerez a saját döntéséhez.
Állapodjanak meg abban, mit tesz a mentorált a találkozók között
A mentorálás könnyen kellemes beszélgetések sorozatává válhat, gyakorlati előrelépés nélkül. Ha a találkozónak fejlődési hatása is legyen, érdemes egy konkrét következő lépéssel lezárni, amelyért a mentorált vállalja a felelősséget.
Ilyen lépés lehet például:
- információgyűjtés valakitől, aki ismeri az adott területet,
- új megközelítés kipróbálása egy feladat során,
- két lehetőség előkészítése a következő beszélgetésre,
- visszajelzés kérése a kollégáktól,
- annak feljegyzése, mi sikerült és mi nem egy konkrét döntés után.
A feladat nem az engedelmesség ellenőrzésére szolgál. Olyan tapasztalatot kell teremtenie, amelyre a következő beszélgetésben építeni lehet.
Figyelje, nem teszi-e függővé a mentoráltat a véleményétől
Ha a mentorált minden lépés előtt az Ön jóváhagyását kéri, az a bizalom jelének tűnhet. Hosszabb távon azonban nem feltétlenül ez a kívánatos eredmény. A mentorálás egyik célja lehet az önállóság erősítése, nem pedig az, hogy a mentoráltnak egyre gyakrabban kelljen minden döntését egyeztetnie.
Figyelmeztető jel lehet, ha a kérdések újra és újra arra futnak ki, hogy „mondja meg, mit tegyek”, és a mentorált nehezen fogalmaz meg saját lehetőséget. Ilyenkor tudatosan változtathat a beszélgetés menetén: először kérje meg, hogy mondja el a saját javaslatát, majd az indokait, és csak ezután tegye hozzá a saját szempontjait.
Gyakorlati lépések a következő mentorbeszélgetéshez
Amikor legközelebb valaki tanácsért fordul Önhöz, gondolja végig a következő lépéseket:
- Tisztázza, mire van szüksége: tanácsot, tapasztalatot, visszajelzést vagy gondolkodási teret szeretne?
- Először hallgassa meg a saját nézőpontját: mit tud már, és milyen lehetőségek között választ?
- Egészítse ki a hiányzó szempontokkal: kérdésekkel, saját tapasztalattal vagy a kockázatok megnevezésével.
- Válassza külön a saját döntését az övétől: magyarázza el, miért választana egy adott utat, de ne tekintse azt automatikusan az egyetlen helyes megoldásnak.
- Egyezzenek meg a következő lépésben: lehetőleg olyanban, amely új információt vagy tapasztalatot ad a mentoráltnak.
- Hagyja nála a döntés felelősségét: kivéve, ha olyan helyzetről van szó, amelyben Öné a döntési jogkör.
A mentor tapasztalata akkor igazán értékes, ha nem azzal könnyíti meg a másik döntését, hogy átveszi tőle, hanem azzal, hogy segít neki több lehetőséget meglátni, alaposabban mérlegelni a következményeket, és fokozatosan kialakítani a saját ítélőképességét.
